Athén lett az Európai Unió leginnovatívabb városa

Európa leginnovatívabb városának választotta idén az Európai Bizottság Athént, döntését pedig a többi között azzal is indokolta, hogy a görög főváros a gazdasági és társadalmi válságot az innovációkkal tudta leküzdeni: "Nem a nehézségek számítanak, hanem az, hogy miként jutunk túl azokon" - mondta Carlos Moedas kutatásért, tudományért és innovációért felelős uniós biztos.

A címre a legalább 100 ezres lakosságú városok pályázhattak. A zsűri azt értékelte, hogy az adott városok milyen innovatív megoldásokat alkalmaznak az aktuális társadalmi kihívásokra, hogyan valósították meg koncepcióikat a polgárok bevonásával és a helyi ökoszisztémát is vizsgálták. Athénban több területen is kiemelkedő programokat hoztak létre, a többi között a menekültek segítésére, az írástudás fejlesztésére, a helyiek bevonására a turizmusba, illetve az elhagyott épületek újrahasznosítására.

Utóbbiban a POLIS2 projekt részeként arra ösztönözték a város gazdasági szereplőit, hogy nyissanak üzleteket egy üresen álló épületben a Szüntagma tér és a Plaka között, a Voulis utcában. Az önkormányzat vállalta, hogy állja a bérlés és a karbantartás díját hat hónapig. Az egyetlen kikötés volt, hogy magas minőségű, Görögországban készült termékeket kell forgalmazniuk a kereskedőknek. A történelmi épület az EFKA, az országos nyugdíjalap tulajdonában volt, de a Munkaügyi Minisztérium átadta azt az önkormányzatnak közösségi hasznosításra. A programtól azt várják, hogy az így újjáéledt terek hatással lesznek a közelben működő többi vállalkozásra is és felélénkül a kereskedelem.

Athén olyan városokat előzött meg, mint a dániai Aarhus, a németországi Hamburg, a belgiumi Leuven, a franciaországi Toulouse és a svédországi Umea, melyek egyenként 100-100 ezer eurót kaptak. A görög főváros 1 millió eurós díjazásban részesült.

Media